Költői kérdés?
Hogy legyen miből okulnotok. Van?
Beteg vagyok
2010. Jan. 5, kedd 22:56
Kategória: napi
Most ez úgy kell érteni, ahogy írva vagyon. Nem sokat kell várni és beteg leszek, érzem az előszelét. Fáj a torkom, ráz a hideg, erőtlen a karom és nagy kikékült boci szemekkel nézek minden arra elhaladóra, kedves szóra várván. Persze semmit nem kapok, hálátlan dög itt mindenki.
Na, úgy döntöttem, hogy új munka után nézek februártól, elég volt ebből, ami itt történik, egy étterembe dolgozom, ahol a rántást kéne kavargatni nem a .....
Még csak most léptünk bele a januárba, de én már a nyarat tervezgetem Cukival. :) Hát ezt a becenevet még akkor kapta, amikor még csak Cuki volt és nem a pasim. De mindenki még most is Cukinak hívja, remélem sosem tudja meg. Na szóval, már a nyarat tervezgetjük, ami ugye még 6hónapra van, sok víz lefolyik addig a Tyne-on. Elméletileg június végén tiszteletünket tesszük Budapesten egy hét erejéig majd átmegyünk Szlovéniába egy jó kis egy hetes metál kempingre. Látszik remélem az öröm a fejemen az utóbbi miatt. Nem? Képzeld oda. Davidet, mert ugye így anyakönyvezték, már próbálom felkészíteni a magyar fogások ízletességére, kevés sikerrel, angol és még ő finnyáskodik?

Üzenet hozzáadása
Az építő jellegű kritika
- Holiday!
- (1) - Johi - 2010/06/01
- Nyelvlecke
- (1) - kilgore027 - 2010/05/26
- Epic sms fail
- (1) - Johi - 2010/05/04
- Boldog Nyulat!
- (1) - cirmi - 2010/04/28
- Utolsó bejegyzéstől idáig
- (1) - kilgore027 - 2010/04/19
Mi volt?
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Május
- 2009 Április
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
- 2008 Június
- 2008 Május
- 2008 Április
- 2008 Március
- 2008 Február
- 2008 Január
- 2007 December
Skatulya
Külvilág
Powered by B13 Blog
Copyright ©2004-2005 FreeWebBlog.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Allegory
Copyright ©2004-2005 FreeWebBlog.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Allegory