Költői kérdés?

Születésnap. Hát ezt is megéltük. Rettegéssel tölt el, ha a közeledő születésnapomra gondolok, amikor az évek múlása, nem a "dejópofa, nemsokára legálisan is vehetek alkoholt" vagy az "innen akár rá is szokhatok a dohányzásra, mert felnőtt vagyok" (persze, hogy nem szoktam rá aaaaanya!), életérzést tükrözi, hanem azt, hogy öregszem. És, hogy amit én még természetesnek élek meg, például a Spongyabob mániám illetve egyéb rajzfilm mániám, hogy az ing+nyakkendő kombó menő azt lassan mind-mind át kell gondolnom, persze módjával gondolkozom, nehogy a sok homlokráncolástól tényleges ráncaim legyenek... Nem akarok több születésnapot! Ja, bocs, elkalandoztam.

Tegnap lakótárs 1-é volt, nem az enyém. Még. De ahogy esküvőn és temetésen is el szokták sütni a "következő én leszek". Valójában nem, mert lakótárs 2-é jövő héten lesz, de utána tényleg én jövök. Remélem, süt az írásomból a kétségbeesés. Szóval ajándékozás is volt, az ünnepelt hím mivoltából kifolyólag főleg xbox játékokat és polókat kapott. Aztán elmentünk vacsorázni hármasban, kínai büfé jellegű, már a neve is sokat mondó, mert Wokmania. Akartam közös képet az óriás csokiszökőkúttal, de állítólag elmosódott lett. No mindegy nem félreértendő, ha azt mondom, hogy a nagy barna paca mellett tanyázó énformájú paca tényleg én vagyok. Feltétlen kirakom iwiwre. Hehe. Ja igen, nem ettem sokat, csak rengeteget, amit mostanában nem szoktam, mert készülök a nyárra. Ezzel is teret biztosítva a gúnyolódásoknak majd fenyegetőzéseknek, hogy megtömnek, mint egy libát. Hát tegnap sikerült. Legalább 3-4 napig egészen biztosan nem leszek éhes. Mit is egyek majd azután?

Nem tudom, hogy említettem e már, de az új menedzser pasi valójában rocksztár, csak inkognitóban. Hope of the states, ez volt a banda neve, állítólag eléggé felkapottak voltak... Majd feloszlottak és a való világban kell munkával keresnie a kenyerét, igen borzalmas. 

Szóval mikor említettem neki, hogy nekem a kedvenc együttesem a Depeche Mode és imádom őket és féllábon ugrálva, kezeimmel tapsikolva, szemeimet csillogtatva kifejtettem egyszerre mélységes és magasságos rajongásomat irányukba, ő csak annyit mondott, hogy találkozott az egyik taggal. Őőőőő-őőőő, hogyishívják.
Dave? Kérdem én. Dave Gahan.
Ja vele. De nem volt nagy szám.

Igen, a csattanás az állam volt.

Istenkáromlásért ugye még mindig halál jár?

Tegnap volt, amikor kimentem a tengerpartra, hogy ott legyek, fotózzak és kekszet majszoljak. Nekem nehogy vakító kék eget és tengert képzeljen el akárki, legyen a szín mondjuk szürke.

Minden csodásan alakult, majdnem halálra fagytam, jeges szél markolt bele a hajamba és bújt be a kabátom alá. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. De volt valami, ami még ebben a hideg helyzetben is megmelengette a szívem, méghozzá a kutyusok. Ilyenkor az egész tengerpart egy óriási kutyafuttató a legkülönbözőbb méretű, fajtájú ebekkel. Nem sok közös volt bennük kinézetileg, de a vidám farkcsóválások erdőt alkottak, a mosolygós kutyaszájak szélesre húzódtak és egy egész Roland Garrosra elegendő teniszlabda szaladgált szerte és tova. Persze minden labdához tartozott egy négylábú őr, aki terelgette őket, úgy mint a kétlábú tartozékaikat.

Aranyosak voltak. Pedig a szívmelengetés egyáltalán nem jellemző rám. A következő minden kétséget kizáróan júniusban lesz, amikor kiemelt állóhelyen fogunk álldogálni a kedvenc zenekarom koncertjén, egyelőre még megoldatlan tény, hogy ki fog kiemelni.

És azt hiszem, kedves nőtársaim, hogy be kell valljak valamit. Felfedtem a titkot a "titkos kifogás kézikönyv" felől. Az egész egy ártatlan msn beszélgetésből indult ki, aminek a lényege az volt, hogy jó lenne, ha nem felejteném el ismét, hogy odaígértem egy dvdt valakinek. Én biztosítottam róla, hogy megyek és abban a pillanatban be is teszem a táskámba és így egészen biztosan másnap átveheti a megbeszélt helyen, és hogy azt a táskát fogom magammal vinni reggel, amiben a dvd van. De ő nem hitte el és azt mondta, hogy biztos találok valami kifogást, hogy miért is nincs nálam. Ekkor követtem el a hibát, mert ezt írtam:

"Nő vagyok, és mint minden nőnek van kis kifogás kézikönyvünk minden alkalomra, persze a legvastagabb rész a 'ma miért nem lesz szex' fejezetnél van, de erre az esetre is szenteltek azért pár oldalt *széles mosoly*".

Tudom, tudom, kövezzetek meg.

Mint köztudott a majd negyedévszázados korom ellenére, rajongok a mesékért. Szerintem ez elég egyértelmű mindenfajta ismeretség nélkül is. Azzal is tisztában vagyok, hogy néhol a magyar nyelv szabályait eléggé kötetlenül kezelem, új szavakat, nyelvtani összetételeket alkotok, de azért csak nem viszem annyira túlzásba, hogy teljes egészében érthetetlen lennék. Tehát nézem ezeket a legújabb meséket, amik nagyon tetszenek, nagyon aranyosak, poénosak és így tovább. De kicsit elegem van az egyre gyatrább magyar fordításokból:

Totál gáznak tartom, hogy a kölyköknek ennyi szlenget kelljen hallgatniuk, vágod?!

Csak azért mondom, mert én szerintem 10év múlva is meséket fogok nézni. Ellenben abban nem vagyok biztos, hogy a például a zsír szóról, akkor is teljesen biztosan tudni fogom, hogy a jelentése jó, nem pedig szerves vegyületek egy csoportja.

Újabb négy nap szabadság. Mit is csinálhatnék ilyenkor? Tévét nézek. Jobban mondva DVD-t. Csillagkapu még mindig. Már a hatodik évadnál járunk, minden egyes szereplő kedves ismerős, kivéve Lobogó Hajat (a doktornő), de az már más kérdés...

Tehát újabb nap, újabb Csillagkapu rész, részek. Várj-várj, mondom Szilvinek, akivel együtt nézzük és izgulunk az izgalmasabbnál izgalmasabb epizódokon (mire nem vetemedik az ember, amikor unatkozik). Tehát türelemre intettem, nehogy a főcímzenéről lecsússzak és kimentem elkészíteni az erőt adó banánturmixomat. Sok banán, kevés tej az íze kedvéért, habosra turmixolva. Fogtam a szárítóról a kedvenc Starbucksos bögrémet (ami fél literes) és beleöntöttem az éltető nedűt, ami még habosabb lett. A nagyobb élvezet kedvéért kerítettem egy rózsaszín szívószálat is, sajnos nem a hurkos fajtát, de talán még ez egyszer kibírom az egyenessel is. Rohanok be a nappaliba, lehuppanok a kanapéra, elindítom a műsort, beleszippantok egy nagyot a krémes italomba és... várjunk egy percet! A banánnak mióta van kiwis mosogatószer íze?!  Te mit csináltál a bögrémmel?! Fordulok oda kedvenc tévénézős barátnémhoz. Azt mondta, hogy elmosogatta.

-Jól sikerült.

Régebben már a szóval is ki lehetett üldözni a világból. Nem meglepő, hisz mindig annyira izgatott lettem a kitöltésénél, és annyira éreztem, hogy el fogok valamit rontani, hogy minden egyes alkalommal tényleg elrontottam valamit. Általában vagy a nevemet vagy a születési dátumomat, mit tehetnék, ezek a dolgok folyton változnak. Aztán mióta Angliában tengetem napjaimat, kezdem megszeretni a formanyomtatványokat, mást nem is tehetek, mert minden piszlicsáré ügyhöz, minimum 3féle papírt kell kitölteni. Mára megtaláltam benne a szépséget, a szokásos adatokat (név, lakcím, születési idő) nagy gondossággal először kitölteni, nyelvet félig kidugva, akkor biztos nem rontom el, majd jön a dolog krémje. Payroll number. Őőőő. Valahol már láttam, hol is? (memóriafejlesztési gyakorlat). Mappámban van pár papír. Ja tényleg, az évente egyszer kapott dokumentumon (nyomozási gyakorlat). Más: vágd ki a vonalkódot a dobozról (eszközkezelési gyakorlat). Serial szám: na most ez a hosszú számsor, vagy a másik (döntéshelyzet kezelési gyakorlat). Miért kéred termék visszacserélését. (fogalmazási gyakorlat).
Nem tudnék megnevezni még egy ilyen tevékenységet, ami után úgy érzed magad, mintha lefutottad volna a maratont és mellette matekpéldákat oldottál volna meg fejben. Kivételt képez, ha valóban megtetted mindezt.

Élvezem az egyedül lakás minden percét.

Ma kedd van. Ma húshagyókedd van. Angliában hagyják is a húst és esznek helyette palacsintát. Ezért hívják ezt a napot, Palacsinta napnak. Adtak neki valami hajánál fogva előrángatott magyarázatot, hogy miért, de én nem hiszek neki, mert szerintem is kell egy nap, amikor ünnepeljük az édességet.

Mi tehát ezt tettük, sok magyar egy angol, ünnepeltük a palacsintát, mint olyat. 2órán keresztül sütöttünk, de mivel a segédeszközök még finoman szólva is hagytak maguk után kívánnivalót, csak 70db született. Körülbelül, mert azért pár elesett a csatában, vagy rituálisan feláldoztuk őket tesztereknek, mert egyáltalán nem lehet benne biztos az ember, hogy a Nutellás palacsinta finom-e. Biztosra kell ilyenkor menni.

70darab palacsintára 7ember volt. Tehát, gyors matek, nekem kellett volna megennem 64-et. Igazából senki sem teljesítette a kvótát, de valaki nagyon közel járt hozzá, neveket nem említek, de asszem 10környékén feladta és még rengeteg palacsinta hevert szerte a csatamezőn. Lelkesítő voltam.

-Nem adhatod fel! Még rengeteg ellenséget kell elpusztítanod!

A csatát átmenetileg megnyerték...

Lábjegyzet:

Volt alkalmam kipróbálni a guitar heroest. Volt alkalmam rájönni, hogy ebben a zenélés témában abszolute antitálentum vagyok... Is...

Vannak akiknek semmi sem szent.

Tegnap történt ugyanis, hogy a kedvenc lakótárs párom a szokottnál 2 órával később jöttek haza. Én persze teljesen érthető módon rohantam eléjük megtudakolni, hogy mi volt a késés tárgya.

-Utóvalentin napoztunk és elmentünk vacsorázni.

-Nélkülem?!

Tegnap elmentem a boltba táplálékot venni, mert most, hogy szabadságon vagyok, mert azon vagyok, két egész hétig, többször vagyok éhes, mint nem.

Tegnap mégiscsak a legszükségesebbeket vásároltam be, hogy frissek legyenek, ne kelljen sokat cipelni és különben is minden nap el tudok menni a boltba így elég aznapra tervezni. (És egész nap hegedülhetek, táncolhatok, mint a tücsök). És, hogy ezt a dolgot ilyen jól kitaláltam meg is ünnepeltem azzal, hogy még ugyanazon a napon mindent, de mindent felettem az utolsó szögig.

Csipcsirip-kukurikú-stb. ma reggel, volt az már majdnem dél is, nem erre keltem, de vakító fény szűrődött át a függönyön, épp arra gondoltam, hogy milyen szép nap ez a vásárolgatásra, sétálásra, függönyöket szétránt, és ekkor láthattam meg, hogy havazik, sőt nagyjából mindent hó fed. Ilyenkor sem ember sem állatfiának nincs kedve kimozdulni a jó meleg vacokból. De hát megéheztem, lementem a konyhába, körülbelül ekkor tudatosult bennem, hogy semmim sincs enni. Sem lényegében sem valójában. Semmi sem. Azután csak arra emlékszem, hogy lakótárséknak minden kérdésére a következőképpen válaszolok. -Havazik. Ők. -Éhezem. Én. -Mit nézzünk a tévében? Ők. -Éhen fogok halni. Én.

Megoldottam. Mai napi eleségem. Mentás-paradicsomos porleves. Pfuj. Grillezett pulykamellek rizzsel. Bruá. Forrócsoki vízzel. Ójaj. Még ha nagyon éheznék, akkor bevethetem a nesquikes tésztát...

Tanulság? Ne élj úgy, mint a tücsök! Légy hangya! Vagy légy vagy hangya. De inkább légy ne légy, mert az kakira száll.

Igazából nyelvújító is vagyok, az önéletrajzomban egyelőre nem tüntetem fel, mert még elég kezdő szinten mozgok.

Mai napi szavunk: pockolódás.

Ige.

Értsd: elzárkozódás

Használata: olyan emberekre, mint az én lakótársaim, akik a szobácskájukban éldegélnek, és kizárólag csak akkor látni őket, amikor táplálékszerzés céljából előbújnak rejtekükből, megközelítik az élelmiszerraktárat (konyhát) majd sok-sok rágcsálnivalóval megtömve visszainalnak a fészekbe (szoba). Onnan is csak néha hallani ki motozást vagy rágcsálást.

Használjátok egészséggel!

Tegnap megvolt a party, amire vettem a hiperszuper ruhát. Ruhának sikere is volt. A partynak annál kevésbé. Szerintem kevés rossz bort ihattam.

Már kitaláltam, hogy hova szeretnék menni nyaralni. Ibizára. Pálmafa, beach, dizsi, napfény.

Már csak meg kell találni a megfelelő csillagkapu kódot, hogy oda juthassak. Az a sorozat annyira rossz, hogy már jó, szerintem függő lettem, most, hogy szabadságon vagyok, minden éjjel nézem, és még csak a második évadnál tartok.

Milyen szerencse, hogy kilenc van meg.