Költői kérdés?

Hogy legyen miből okulnotok. Van?

Főoldal | FWB | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2010. Szeptember 10., péntek - Nikolett, Hunor

Pótlás_élmények

2009. Jún. 28, vasárnap 10:46
Kategória: ez kellett!

Tudom, tudom, legalább 2héttel vagyok elcsúszva, de most pótlom.
Tehát kezdjük Görögországgal. Mindenkinek csak ajánlani tudom a 21órás buszutat, ha kicsit vastagabb bokát szeretne (többek között), egyébként mit is írhatnék? A görög pasik és az ouzo ragadósak, a nap verőfényes, a tenger kék, visszatérvén a napra, mint kígyó vetheted le a bőröd, hála neki, pedig ilyen magas faktorszámú naptej már szinte nem is létezik (50 :))


Aztán következő állomás Magyarország volt, ahol semmit sem lehetett csinálni hála a kellemes időnek.

Depeche Mode koncert, kellemesen eláztam/eláztunk, de megérte, megérte, megérte.


Vannak új ruháim, libegőztem, minden nap 10kor már aludtam (ami nálam nagyon meglepő), péksütiket reggeliztem, reggelihez pletykarovatot olvastam, mosolygtam, morogtam, tömegközlekedtem, ehhez jegyeket lyukasztottam, mást nem lyukasztottam, mert a piercingesnél gondoltam meg magam, egyik nap szalonnát is sütöttünk, én persze csak krumplit... Mindent egybevetve jót nyaraltam, és most pihenem.


És az utolsó nap izgalmaktól sem volt mentes, mert majdnem lekéstem a gépemet, hála a napra és percrekész néptájékoztatásnak, hogy lezártuk a gyorsforgalmit barmok, arra aztán mehettek. 10perccel zárás előtt estem be... Így még nem futottam böröndökkel, így még egyáltalán nem futottam.


Ja igen, itt jegyezném meg, mert közben születésnapom is volt ám, de ez volt az utolsó, ezentúl minden évben ugyanannyi leszek.Szóval, ha lánnyal beszélünk a helyes mondatszerkezetek születésnapok alkalmából.

12-19 év között: mááár ennyi vagy?
19-29 év között: méééég csak? Meg nem mondanám.
29 év felett: ---- (no comment)


Gondolom, ahogy öregszem, úgy tolódnak az évszámok is, hogy az enyém mindig a középső kategóriába essen.

És elérkezett a nap!

2009. Jún. 11, csütörtök 19:43
Kategória: napi

Holnap buszra ülök és kereken 24óra múlva leszállok egy napos tenger partján. Ez a modern technika, csak egy napba kerül és még kontinenst sem ugrok. (Bezzeg a star trekben és társaikban hipertereket meg minden.) Ennek ellenére nagyon várom már, mert jó lesz, mert meleg lesz, mert tenger lesz, mert nyugalom lesz. És a 24órás buszút? Mosoly lesz az arcomon és vidám dal a szívemben. (Mert erről vagyok híres.)

Ezért egy széles mosolyt mindenkinek így búcsúzóba:

                                  O O
l---------                                                --------l
         ---------                                -------
                    ---------             -------
                               ----------

Újra itthon.

2009. Jún. 9, kedd 21:49
Kategória: napi

Nem panaszkodom, nem panaszkodom, nem panaszkodom.

Jó itthon.

 

Nem akasztott ki senki, nem akasztott ki semmi, minden nagyon klassz. (Direkt használtam ezt a szót).

 

Szerintem csak bele kell szoknom. Ugye?

Jó itthon.

Nyaralásra van szükségem.

2009. Jún. 6, szombat 15:24
Kategória: ez kellett!

Különben vérmérgezést kapok a cinizmusomtól.

 

Mint ismeretes egy étteremszerűségben dolgozom, mint felszolgáló, mivel nagyon nemzetközi cég, minden csoportváltás előtt van egy kis összegyűlés, ahol pontokat beszélünk meg. Tegnapi pont, szokatlan kérdések a vendégektől.
-A ti csirkétek free range? (értsd farmi körülmények között tartott, rohangált életében eleget csirke, de mint köztudott a csirkék fejetlenül is tudnak rohangálni. Mellékes.)
Helyes válasz: a mi csirkéink nem a klasszikus értelemben vett free range csirkék, de azért tudtak mozogni életükben és elég boldog életük volt egészen a halálukig.

-A ti tojásaitok free range?

Az általám adott helyes válasz: a tojások nem a klasszikus értelemben vett free range tojások, de ugyancsak volt elég helyük, hogy rohangálhassanak.

 

Facebookon szavazás indult, hogy kell a wc papírt a tartóba tenni, hogy felülről vagy alulról tekeredjen.

Az én véleményem a kérdésről, tök mindegy, csak legyen.

 

De ne aggódjon senki se a testi-lelki épségemért, mert két nap múlva megyek nyaralni.

 

És igen, hat év együttlét után megváltam az egyik piercingemtől, de mondhatjuk, hogy csak elköltözik balról középre.

Csak gyorsan.

2009. Máj. 29, péntek 14:56
Kategória: ez kellett!

Hétfőn voltam Combichrist koncerten és olyan jó volt, hogy fufufúúúúú.


Már csak két hét és Görögország meg én egyesülünk az Égei-tenger partján. És az is olyan jó lesz, hogy fufufúúúú*.


Fufufúúú {melléknév} az örömnek, boldogságnak, elragadtatásnak olyan erős kifejezőszava, amire egyelőre a magyar nyelvben nincs megfelelő alternatíva.


Tetoválószalonban

2009. Máj. 22, péntek 22:39
Kategória: ez kellett!

Ajánlatomra egyáltalán nem meglepő módon 'temérdek' jelentkezés érkezett. De nálam ha a fejembe veszek valamit, az akkor és most kell alapon működik, tehát elmentem egyedül a piercingeshez. Amint ott várok az előtérben jól körülnéztem, a falakon persze a szokásos giccsparádé rajzok, egy egész A3 lap volt szentelve a különböző színű és méretű masniknak. Roppant egyedi. Rögtön ezt szúrtam ki és a különböző méretű és fajtájú angyalszárnyakat. Tehát eme történet hőse, azaz én ott várok, igyekszek nyugodtnak látszani, betipeg egy tipikus angol önbarnítóbarna 40es nőszemély a nem papucsnak látszó pasijával. Egyenesen az előbb említett masnikhoz vezetett az útja, amiket gondosan tanulmányozott majd kijelentette, hogy neki olyan kell a nyakára, mennyibe kerülne, lehet színt választani és a többi. Majd rámutat az ott cseppet sem kétségbeesett arccal álldogáló barátjára "és ő meg a nevét akarja a nyakára tetováltatni."


Miért, különben elfelejti?

Telefonszám?!

2009. Máj. 20, szerda 00:00
Kategória: ez kellett!

Tegnap az egyik vendég otthagyta a telefonszámát az asztalon, kifejezetten nekem. A menedzser pasi jött széles mosollyal az arcán, hogy meglepetése van számomra. Egy csokinak jobban örültem volna. Ez így igazán érdekes csajozási gesztus, de hát istenem. No de összegezzük, hogy mi is válthatta ki ezt az igazán megtisztelő eseményt. Milyen napom is volt tegnap?
-A hajam össze-vissza állt, igazán nem direkt, a babahajak támadnak.

-4 órát aludtam, hogy miért a következő pontban következik

-buli után rögtön, kicsit másnaposan

-az egész sminkem kimerült a szemhéjspirálban


és ezek után valaki telefonszámot hagyogat nekem?! Egészen biztosan megijed akkor tőlem, amikor szerintem jól nézek ki.


Ja és akkor ejtek pár szót az itteni barátaimról. Használhatatlan mind. Tehát feladnék egy kishirdetést, aki magára ismer jelentkezzen.
-Vérlátványálló
-Mókás
-Shoppingbarát

Magadra ismertél? Csak 10percre kellenél. Tehát holnap reggel hat óra, első útba eső repülőtér, Anglia, és megyünk piercinget csináltatni. Nekem természetesen.

.

2009. Máj. 17, vasárnap 13:43
Kategória: ez kellett!

Minden öreg életében eljön a pillanat, amikor nagy nehezen összekuporgatott tudását átadja a fiatalabb nemzedéknek. Nos, én ilyet nem teszek, de pontokba szedem azt a sok jó tulajdonságot, amit az alkoholról megtanultam röpke földi létem során, ezen belül az alkoholos állapot jótékony hatásairól.

1. az elfogyasztott alkoholmennyiséggel egyenes arányban növekszik a szembe jövő  
emberek külső alapján meghatározott tetszési indexe
2. jobban beszélsz nyelveket, olyanokat is amiket sosem tanultál
3. megdöntesz minden lehetetlen pontszámot, minden hülye addiktív játékban
4. úgy táncolsz mint fred astaire
5. ha elesel nem fáj és a véredben levő alkoholmennyiség helyben fertőtlenít is


és hogy ezt mindenki tudta? Tehát, ez akkor azt jelentheti, hogy kicsit túl sokat nézünk a pohár fenekére, nemdebár?

Unatkoztam

2009. Máj. 15, péntek 23:01
Kategória: napi

Nem szokásom játszani, de roppant mód unatkoztam így kitöltöttem ezt. Ha ezek a válaszaim nem elég vidámak, akkor nem tudom, hogy mi lenne az. Egyébként sem tehetek róla, hogy Depeche Modenak nincsenek vidám számcímei.


Using only song names from ONE ARTIST, CLEVERLY answer these questions. Pass it on to a gazillion people and include me. Try not to repeat a song title. It's harder than you think.


Artist: Depeche Mode


Are you male or female: A question of lust
Describe yourself: Dressed in black
How do you feel about yourself: Useless
Describe where you currently live: In your room
If you could go anywhere, where would you go?: Behind the wheel
Your favorite form of transportation: Walking in my shoes
Your best friend is: John the revelator
Your favorite color is: Agent orange
What's the weather like: Wrong
Favorite time of the day: When the body speaks
If your life was a TV show, what would it be called: Dream on
What is life to you: A pain that I'm used to
What is the best advice you have to give: Nothing's Impossible
If you could change your name, what would it be: Shine

Your favourite food is: Love, in itself
Thought for the Day: Just can't get enough

How I would like to die: Waiting for the night

My soul's present condition: It's no good
My motto: Pleasure, little treasure


Egyébként ki tudta, hogy egy csomó angol szónak nem létezik tökéletes rímpárja? :) Hát szegénykék elég elveszettek lehetnek, mint a mellékelt ábrák is mutatják (most nem mellékelek ténylegesen ábrákat, de mindenki képzeljen ide pár angol és amerikai költőt).
A szavak például: orange, purple, silver, a wikipedia mást állít, de nehogymár, hogy egy versbe beleírja akárki is, hogy bla-bla-bla orange aztán a következő sor végére valami kitalált nevű hegyet Walesből. *szemet forgat*

Egyébként ha valaki akar játszani, go for it, én is úgy loptam :].

Mégis, ki a furcsább?

2009. Máj. 13, szerda 16:30
Kategória: napi

Newcastle kis város, ugyanazok az emberek járnak be enni a munkahelyemre, ugyanazok az emberek vásárolnak ugyanazokban a boltokban, mint én, szembe találkozom velük a buszon, a metron, a városban és azon kívül. Van egy negyvenes fazon, könnyű felismerni, mert mindig extrém futószerelésben van, susogós melegítő, zokni ráhúzva a szárára, pulcsira veszi fel a polót, nincs haja, de van a homlokán egy izzadtságfelszívó csík. Láttam őt már az utcámban, láttam már a buszról, ahogy sétál a járdán, láttam egy padon ülve bent a városban... Ami furcsa? Az, hogy majdnem minden nap látom, de sosem szalad, sosem fut, sosem rohan, sosem inal, sosem galoppozik...

«« « 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 » »»
Az építő jellegű kritika
Mi volt?
Skatulya
Külvilág
Powered by B13 Blog
Copyright ©2004-2005 FreeWebBlog.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Allegory
Blogbejegyzések