Költői kérdés?

Hogy legyen miből okulnotok. Van?

Főoldal | FWB | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2010. Szeptember 10., péntek - Nikolett, Hunor

Megtettem!

2009. Aug. 14, péntek 02:22
Kategória: napi

25évesen végre elköteleztem magam. Számlás mobilos lettem! A ceremónia gyönyörű volt, gyűrűcserét nem eszközöltünk, pap helyett egy huszonéves angol lány adott minket össze, de így is nagyon boldogok vagyunk az új telefonommal és külön élvezem, hogy ha rá akarom venni valamire, akkor tapiznom kell és tökre hálásan rezeg. Hm. Azt hiszem ideje lenne egy barátot is beszerezni... A régi telefont pedig karitatív célokra ajánlottam fel, mégpedig egy szakácsnak, aki... node ne szaladjunk ennyire a történetben, szóval az úgy történt, hogy telefonon értekeztem eme szakács fiatalemberrel, amikor is így szólt:

-Beszélj már kicsit hangosabban, mert nem hallok semmit (ekkor már 10perce beszélgettünk, azaz beszéltem, lehet, hogy ekkor tudatosult benne, hogy nem csak a szél megnyugtató monoton zúgását hallgatja...), mert most egy ősrégi telefont használok.

-Miért mi lett a másikkal?

-Beleejtettem a paradicsomlevesbe.

Mint kiderült, a paradicsomleves készülési helye felett egy polc is leledzett, amire a telefon került, a telefon mögött sok hasznos dolog foglalt még helyet, amelyek közül az egyik nagyon fontosnak bizonyult egy meg nem nevezett kollega számára, aki a nagy kutakodásban belelökte a levesbe a mobilt... (Ez az általa előadott hivatalos verzió, szerintem meg célbadobott)

Pár nappal későbbi beszélgetés, épp panaszkodom (általános, főleg mostanság):

-Meg kell tanulnom főzni, mióta lakótársak babásodni készülnek, mindig édességeket csinálnak (múltkor szilvásgombóc volt), én meg imádom az édességeket..
-Ha akarod megtanítalak édességeket csinálni - mondja ő - ja, tényleg van egy nagyon jó paradicsomleves receptem.
-Ha úgy kezdődik, hogy "végy egy telefont", akkor már ismerem...

.. és valami Spongyabobos

2009. Aug. 13, csütörtök 00:25
Kategória: panasz

Van ami örök. Valakinek Micimackó, valakinek Hupikék Törpikék nekem Spongyabob.. És vagy csak a véletlenek furcsa összejátszása vagy tényleg megtalálom mindenhol Spongyabobot.

Jó néha direkt csinálom :).

 


Na mit találtam?

2009. Aug. 7, péntek 01:47
Kategória: ez kellett!

Ma neszét vettem, hogy magyar étkek érkeztek kicsiny világvégi városomba. Rögtön be is tértem ama boltba, ahol ezeket a csodákat lehet kapni. Úgy értesültem, hogy túró rudi is van, már el is terveztem, hogy veszek vagy két tucatot, egyet hétfőre kettőt keddre és a többi. Túró rudit nem találtam, csak Sport szeletet, de már annak láttán is szolid táncra perdültem a polc előtt és széles mosollyal az arcomon számoltam le a lengyel eladónéninek a 35 pennyt, amennyibe került.

Helyreigazítás

2009. Aug. 6, csütörtök 15:22
Kategória: ez kellett!

Mivel egyik médiának sem vagyok tagja, így a saját magam által irányított úgymond blogomnak a szerkesztését és cenzúrázását is magam végzem. Pontos tájékoztatás mindenekelőtt, ezt a nézetet vallom, így a legutóbbi bejegyzésem valótlan állításokat tartalmazott. Helyreigazítás ismét, mert részben valótlan csak.


1. Valóban kékre lett festve a frufrum, de a kedvezőtlen angliai fényviszonyok mellett az inkább zöldnek látszott (igen a neonlámpa fénye is idetartozik) úgy döntöttem, hogy lilára váltok. Világos lila lett. Nekem nagyon tetszik. Megkérdezett semleges szakértőink egyöntetűen úgy válaszoltak a "na milyen lett?" kérdésre, hogy: lila. Ebben az esetben a lilát jelzőnek kell vennünk, ami nem biztos, hogy pozitív. Ez történik, ha az ember, állapotos, konzervatív, metál rajongó lakótársakat kérdez meg.


2. Görögország: a helyzet képlékeny, feltétlen megyünk külföldre, csak a hova és minek még szervezés alatt van. Azért a méregtelenítő, férjünk bele még egyszer, még egy hétre a bikinibe kúrát már elkezdtem. Tegnap. Palacsintával.

Költői kérdés

2009. Júl. 31, péntek 00:02
Kategória: ez kellett!

Na, ki festi a haját kékre?
Na, ki megy augusztus végén két hétre ismét Görögországba?

Mégiscsak versengő alkat lennék?

2009. Júl. 24, péntek 20:43
Kategória: napi

Emebejegyzés hatására úgy döntöttem, hogy én sem hagyhatom ki a "milyen remek dolog történt velem ezen a héten" sztorizgatást.


Tegnap találkozóm volt az esetleges reménybeli lakótársammal, meleg is volt gondoltam felveszem a mini hagymaszoknyámat ami nagyon tetszik, szerencsémre vettem alá leggingset is , mert mégiscsak szoknyáról és rólam, a sehogyan sem tud ülni lányról beszélünk. Tehát felszálltunk a buszra, zötykölődtünk a buszon, majd leszállni készülődtünk róla, persze vagány fiatalok módjára a leghátsó részben ültünk, a jármű pedig egy darab lépcsővel van megemelve a hátsó fertályban. Hátra-oldalra nézve azt ecseteltem, hogy mennyire szükségem van egy kávéra, de persze beülhetünk egy pubba, ott is jó a kávé. Nem-nem alkoholos ital nem kell (pedig a mojitojuk isteni, egytől képes bekapcsolni a szobaforgás funkció)... Amikor is tudtam hogy lépcső jön és én mindegyik lábammal egyszerre próbáltam meg lelépni, eredmény enyhén imádkozó pózba térdelés. Hosszabbtávú eredmény két felhorzsolt térd, hangos jajok, félig mosolygás, égővörös fej. A mai napi update, hogy a horzsolt térd mellett van egy lila-fekete folt is, térdméretű.


Ugyanezen nap estéjén partyzni voltam. Miniszoknyában. Leggingsem is volt.


Terhes lakótársak. Jó, csak az egyik terhes, de a másik aktívan előidézte azt, amit minden nap meg is köszönök neki. Gondolom egy-két hónap múlva a kedves kismama is *gonosz mosoly*. Szóval ők most Edinburghban járnak, szerda délelőttig. Egyetlen kikötésük, hogy ne legyen házibulim. Na és akkor mindenki találja ki, kinek lesz hétfő este bulija?

Hadd szokják.*Gonosz mosoly kettő*. Persze most nagy a szám, de mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy be ne merjenek árulni.

Ami kitölti minden napomat

2009. Júl. 23, csütörtök 13:36
Kategória: napi

Az a babakérdés.
Úgy döntöttem, hogy másik lakásba költözöm, másik lakótárssal. A nagy fiókáknak ki kell repülni, amikor jönnek a kicsik. Mi lesz velem egyedül a nagy világban? Éhen fogok halni, megesznek a sasok, lelőnek a vadászok. Ha nincs kontroll nem tudom mire leszek képes...


Két pillanat csend. Elgondolkozott arc.


Újabb két pillanat csend.


Nagyon széles mosoly.

Mit is lehetne?

2009. Júl. 18, szombat 03:01
Kategória: napi

Olyankor írni, amikor kiderült, hogy lakótársékhoz befészkelt a gólya. Igen, igen, én a gyerekimádat mintaképe babagőgicsélést fogok hallgatni, koszos pelenkák között szlalomozni és mindehhez írtó jóképet vágni. Jó, egy gyereket még szerethetek, de a többin fogom kitölteni a mérgem :). Egyébként örülünk, naná.


Csináltattam egy szexi nyakszirtpiercinget. És igenis szexi, bár az eddig megnemtervezett közvéleménykutatás más eredményt hozott ki, mert az emberek 90%-a torz citromba harapott képet vágott és sziszegett, mint a kígyó. Némelyek furcsa módon fejezik ki az elragadtatásukat.

A hely, ahol élek

2009. Júl. 12, vasárnap 00:50
Kategória: napi

Varázslatos egy város. Donnie Darkoból megismert vérnyúl ül a kaputetején.

És Spongyabob sétálgat az utcán.

Varázslatos egy város, mondom.

Update: piercing, pet miegyéb

2009. Júl. 10, péntek 12:25
Kategória: napi

Helix orbital: pipa
Microdermal: függőben, kell az nekem? :)


Tegnap elkezdtem nézni a Prestige című filmet, kissé fura Woolverine és Batman-Terminátor egy filmben, de abba is hagytam a nézését, amikor megölte a kismadarat azzal a hülye ketreccel, najó, majd ha nem leszek ennyire érzékeny-kislánylelkű újra nekiállok.


Van új családtag! Egy vörös-fehér szíriai hörcsög személyében, nagyon aranyos, neve még nincs. Kisfiú egyébként. Ajánlottam a Woolverinet, mint nevet, de megvétózták. Ellenben, amikor nem vagyok itthon, akkor a lakótársak zaklatják, biztos vagyok benne. Nem baj, harapgálja csak őket agyon, én meg majd akkor nyúzom, amikor már tutira szelíd és kézhez szokott. Mert én tudok várni.

«« « 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 » »»
Az építő jellegű kritika
Mi volt?
Skatulya
Külvilág
Powered by B13 Blog
Copyright ©2004-2005 FreeWebBlog.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Allegory
Blogbejegyzések