Költői kérdés?

Köszönhetően a rengeteg lengyel kollegának, lehetőségem van arra, hogy a lengyel nyelv gyönyörűségeivel is megismerkedjek. Szókincsem, ezt bizton állíthatom, rohamosan fejlődik. A két héttel ezelőtti nulláról.. Ötre.

Köszönöm, patkány, víz, kenyér, az ötödik nem jut eszembe.

Eladni már nem fognak.

Ha az a hely egy lengyel börtön.

Ma, a ma alatt valójában a tegnap estét értem, koncerten voltam. Az úriember neve The Game. Most ez lehet, hogy egyeseknek nem mond semmit. Nekem sem. Így koncert után sem. Habár most kicsit közelebbnek érzem magamhoz a rap műfaját, és majd talán nemsokára láthatom is, nemcsak érezhetem, ha a szemeimbe újra élet költözik, amiket elvakított az óriási nyakláncukon megcsillanó reflektorfény és hallhatom, amint a fülemből kiszáll a beleivódott basszus.

Panaszkodtam volna én emiatt, pár évvel ezelőtt? Nem! Hát nem remek dolog öregedni?

És egyben az én halálom is. Én is tudok ám nagyon flegma lenni, kérdezzétek Anyukámat bátran, de sosem adok flegma válaszokat beszélgetés közben.

-Azt mondta a fodrászom is, hogy szerencsém van a hajammal, mert sokat kibír.

-Örülj neki.

*

-No én most elpályáztam enni meg filmet nézni.

-Hajrá!

Két ember, két beszélgetés. Hát én most akkor abbahagytam a beszélgetéseket egy időre. Tudom, hogy közhelyek és, hogy nem sértésnek szánták én attól még megsértődnék :).

Magyar kollega sráccal azt beszéltük, hogy hova mehetnénk mulatni. Persze minden szóba jöhető ember, aki velünk tarthatott volna, dolgozott szombat este, így maradtunk volna ketten.

-De ha csak mi ketten megyünk, hogy fogok nőzni, ha látják, hogy csajjal vagyok?
Tette fel a tipikus unos-untig ismert sztereotíp férfi kérdést.

Hiába biztosítottam róla, hogy én egy csajmágnes vagyok, nem igazán hitte el. Aztán előálltam valami igazán konstruktív ötlettel.

-Te, mi lenne ha befizetnél egy hastánc tanfolyamra és az ott megismert aranyos lánykákat mind a te portádra irányítanám?

Teljesen önzetlen elgondolás. Szerintem igazán kivitelezhető is. Mégiscsak én lennék az, aki lejár a fárasztó edzésekre, kedves az ott megjelenő lányokhoz, beszélget és kacarászik velük, és ez igen megterhelőnek hangzik már így is.

-Ha pénzért akarok nőket, akkor van annak egy könnyebb és gyorsabb módja is.

Ez lenne a felelet?! Ebben nincs egy csepp fantázia sem! Olyat különben is mindenki tud, én pedig egy egész meglepő és szokatlan módját ajánlottam..

Persze, mivel nő lennék vagy mi, megpróbáltam a mézesmadzag taktikát..

-De lehet, hogy ezzel a módszerrel, egyszeri befektetéssel egyszerre több nőt is megismerhetsz. Persze megvan az esély rá, hogy 40en felüli csúnya angol nők jönnek csak el az órákra. Ez természetesen igen random. Képzeld azt, hogy ez egy lottó vagy egy szerencsesorsjegy.

-Kössz, de nem.

Van akinek semmi sem elég jó.

Nemcsak József Attila.

Régi történet, eszembe jutott. (Jó)pár évvel ezelőtt történt...

Barátnőmmel sétálunk az utcán, ő azt meséli, hogy, hogyan került kellemetlen helyzetbe egyik nap. Az történt ugyanis, hogy sétált az egyik forgalmas aluljáróban, ahol a szokásos budapesti egyveleg volt, árusokkal, szórólaposokkal és sok-sok rohangáló emberrel. Ő gondolataiba merülvén sétál egyik kijárattól a másikig, próbálván kikerülni a fent említett típusok jeles képviselőit, amikor az egyik ember elébe toppan és feléje nyújt valamit, amit ő automatikusan elvesz és sétál tovább. Későn vette észre, hogy az, amit szórólapnak hitt tulajdonképpen egy csomag elem és az árus természetesen vad erővel veti utána magát, hogy ha már elvette, akkor fizesse is ki!

Ezidáig csendben baktattam mellette, a történet csattanóján persze kacagtam is. Majd hozzáfűztem a magam kommentárját.

-Elemelem?

A párhuzam pedig? Ajánlom, Születésnapomra híres vers utolsó sorát. 

Mégpedig ma. És én frissiben közlöm is.

Ma az étterembe 4 rocker srác ült be, tetovált, idősebb. Valamiért a pincérek között elindult a találgatás, hogy ezek egy rockegyüttes tagjai-e vagy sem. Mert lehetséges volt, hogy azok, hisz a héten sok koncert lesz a városban. Próbáltuk egymást arra buzdítani, hogy valaki menjen oda és kérdezze meg. Úgy egy órás evés után felálltak és elindultak kifele. 2en kimentek. Ketten hátra maradtak, mikor az egyik srác, összeszedte a lelkierejét és megszólította őket.

-Sziasztok. Ti valamilyen rockegyüttes vagytok? Mert úgy néztek ki, mintha azok lennétek.

-Rock?! Metáááál!

-Akkor metál. És amúgy kik vagytok?

-A Slipknot.

(Őőőő. :D Az egyik rámmosolygott ám! :P)

Márciusban remélem a Metallica tagjaira is rátör a farkaséhség...

-A magánéletem nagy szar. A munkám nagy szar.

Mondja. (egy kolléga panaszkodik)

-Az jó sok szar. Abból már elég nagy várat lehet építeni.

Mondom. (én sosem panaszkodom, csak tényeket közlök)

Tehát, tény: rég volt ilyen "jó" napom.

Szavakban. Mozi. Madagaszkár 2. Haha. Csokimérgezés. Hehe.

*

Erről ennyit, akit érdekel megnézi. Erősen ajánlott. Itt az ideje, hogy beszéljünk az igazán fontos dolgokról. Most, hogy a férfiak kimenekültek a szobából.. Ilyenkor azért örülök, hogy 1. nem Magyarországon élek és 2. nem nézek tévét, bár a két feltétel közül elég csak ha egy teljesül, már nem látom ezeket a horrorisztikus minifilmeket, amit mi csak reklámként emlegetünk. Mit is akartam? Ja igen. Nemsokára egy éve vezetek erre blogot. És a minősítésem még mindig újonc. Gondolom, mert nem piszkítok más blogjába. Mármint kommentelek, ezt akartam írni. Tehát bejelentem, hogy ez ezentúl sem fog változni. Ahogy A Pál utcai fiúkban is írva vagyon, közlegénynek is kell lennie.

Pár hét és karácsony. Ezt honnan tudom? Egyre több kivilágított hóember, télapó és miegyéb van a házfalakon, egyre hidegebb van, már a napi bevásárlás is gondot okoz, mert belebotlok a TÖMEGbe (magyarán egy csapat emberbe. Jó nagy csapatba.), és hogy egy kedves munkatárs mindennap elmondja, hogy márcsak 30nap karácsonyiiiiiig, márcsak 29nap karáááácsonyiiiiiig... És még most is 23 hátra van. Remélem ha elmúlik nem kezdi előről 364től.

(Ellenben az ajándékokat még mindig szívesen veszem. Jingjang kitűzőtt vesztettem el a minap. Tututu.)

Ma éjfélkor találtunk a ház előtt egy kutyát. Szerintem staffi volt, bár nem biztos, csak majdnem. Szóval miután jól megdögönyöztük, gügyögtünk neki, pocakját vakargattuk, gondoltuk, hogy rá kellene jönni, hogy hogy lehetne visszajuttatni a gazdájához, hisz már biztos napok óta el van veszve, mert milyen koszos a kis szőre és milyen elnyűtt pofit is vág. Mi lóg a nyakában? Ó egy gravírozott biléta, a neve Jess. Meg egy telefonszám és egy cím is (mellettünk levő kerületbeli). Persze kinek kell vadidegen angoloknak telefonálni éjfélkor? Nekem, persze. Kicsöng, 5-6szor. Felveszi egy férfi hang, rögtön elnézést kérek az időpontért majd rátérek a lényegre, miszerint "megtaláltuk a kutyádat épp most". Kitörő öröm, üdvrivalgás, ezt vártuk volna. Ehelyett a válasz egy meglepett "tééééényleg?" volt. Mint kiderült a bilétán a gazda régi címe volt feltűntetve valójában a kutya a 20 méterre levő szembeházból szökött meg 10perccel ezelőtt.